Adventi varázslat a Mindenki Házában

Megosztás a facebookon

„Az ünnep közel hoz másokhoz, gyermekeinkhez, szüleinkhez, barátainkhoz, egy napra vagy néhány órára újra létrehozza a régen elvesztett közösséget, és reményt ad arra, hogy ember voltunkban talán megmaradunk.” (Csányi Vilmos)

December 17-én, szombaton első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal került megrendezésre a Családok Klubjának adventi programja a Mindenki Házában. Az Adventi varázslat címet viselő program az ünnepi díszbe öltözött házba ellátogató kicsiket és nagyokat is egyaránt elvarázsolta. A színpadon először a gyerekeké volt a főszerep, a Miklósfai Általános Iskola első osztályosai és énekkarosai adtak hangulatos műsort, majd a Miklósfai Óvoda nagycsoportosai vidám táncukkal szórakoztatták a közönséget.

A gyerekek után a Mesebőrönd társulata érkezett Fényhozó advent című műsorával. Az előadás alatt meséket és karácsonyi dalokat hallhatott a közönség, illetve elkészült az adventi spirál, ahol minden kisgyermek meggyújthatott és elhelyezhetett egy-egy gyertyát almába állítva, hogy a végére igazi fényárba borulhasson a színházterem.

A műsorok zárásaként a Szirének adtak karácsonyi koncertet, akik egy héttel korábban még Balatonfüreden vettek részt egy minősítő versenyen, ahol az Aranypáva népzenei minősítő rendszerben térségi kiváló minősítést szereztek. Ezúton is gratulálunk a hölgyeknek!

A színpadi programok mellett kézműves sarok várta a gyermekeket, akik az itt elkészített díszekkel ünnepi díszbe öltöztették a gyermekek karácsony fáját és természetesen haza is vihettek az elkészült alkotásokból.

Az aulában kézműves alkotók kínálták portékáikat, a Családok Klubja zsíros kenyérrel, sütikkel, szörppel, meleg teával és forralt borral várta a látogatókat.

Az Adventi varázslat újra bizonyította, a miklósfai közösség összetartó erejét, hisz a Loco-Motiv Közösségi Alapítvány támogatása mellett a helyiek összefogása is kellett a rendezvény létrejöttéhez és sikeres megvalósításához!

A szervezők ezúton is köszönik a segítséget mindenkinek, aki bármilyen módon is támogatta az adventi programot! Áldott, békés karácsonyt kívánunk mindenkinek!