Lassan eltelik az első hónap az őszből, ahogy a gyerekek visszatértek az iskolába és óvodába, úgy tért vissza az élet is a Mindenki Házába.
Újra indultak rendszeres programjaink, a hétfői Meseműhely és jóga óra, a keddi torna és Szirének kóruspróba, valamint elindult a négy fordulós őszi levelezős játékunk is gyerekek részére, nemcsak miklósfai résztvevőkkel. 😊
Az állandó programok mellett számos egyedi eseménnyel vagy rövidebb programsorozattal is várjuk a házba látogatókat az ősz és december folyamán, valamint továbbra is van lehetőség termeink bérbe vételére családi vagy céges rendezvényekre.
![](https://www.miklosfa.hu/wp-content/uploads/2023/09/Oszi_programkavalkas_2023_005-724x1024.jpg)
Szeptember elején az iskolások és önkéntesek segítségével megszépült az udvar, friss festést kaptak a padok és a padokat védő tetőszerkezet is. Elindult a három alkalomból álló kelt tésztás workshop is, az elmúlt szombaton a készülő zsemle és kifli illata lengte be a házat. Felnőtt önismereti program is helyet kapott a házban, ahol a résztvevők önmaguk mellett az ásványokkal is megismerkedhettek!
Az ősz folyamán számos újdonsággal is készülünk még: 1. Miklósfai Lekvármustra, tervezünk egy délutánt/estét, amikor az időseké lesz a főszerep, őszi-téli bababörzével várjuk a kisgyerekes családokat, tervben van egy táncház, de folytatódnak a jól ismert programok is: női meseskör, Libavacsora, Nótaest, érkezik a Mikulás a miklósfai gyerekekhez, illetve kibővült Adventi forgataggal szeretnénk zárni az évet.
![](https://www.miklosfa.hu/wp-content/uploads/2023/09/Oszi_programkavalkas_2023_001-1024x768.jpg)
![](https://www.miklosfa.hu/wp-content/uploads/2023/09/Oszi_programkavalkas_2023_002-1024x768.jpg)
![](https://www.miklosfa.hu/wp-content/uploads/2023/09/Oszi_programkavalkas_2023_003-768x1024.jpg)
![](https://www.miklosfa.hu/wp-content/uploads/2023/09/Oszi_programkavalkas_2023_004-1024x1024.jpg)
![](https://www.miklosfa.hu/wp-content/uploads/2023/09/Oszi_programkavalkas_2023_006-768x1024.jpg)
Látogasson el Ön is hozzánk, vegyen részt programjainkon!